Közbeszerzési Hatóság

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017. évi beszámolóját

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017-es évre vonatkozó beszámolóját. A magyar közbeszerzési piac számos mutatót tekintve rekordévet zárt tavaly, hiszen 8.811 darab eredményes eljárás került lebonyolításra, amelyek összértéke elérte a közel 3.630 milliárd forintot, ami több mint 80%-os bővülést jelent a megelőző esztendőhöz képest.

A Közbeszerzési Hatóság jogállása huszonhárom évvel ezelőtti megalapítása óta változatlan, feladatait kizárólag az Országgyűlésnek alárendelten működő autonóm államigazgatási szervként látja el. A hatályos közbeszerzési törvényben foglaltakkal összhangban a Hatóság évről évre beszámol az Országgyűlés Gazdasági bizottságának tevékenységéről, a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos fejleményekről, valamint a közbeszerzési jogorvoslati eljárásokkal kapcsolatos tapasztalatairól.

A Közbeszerzési Hatóság 2017-es tevékenységéről szóló beszámolóját 2018. július 17-i ülésén fogadta el az Országgyűlés Gazdasági bizottsága, a kilencven oldalas dokumentumban a Hatóság a jogszabályokban előírt kötelező feladatainak maradéktalan teljesítése mellett számot ad a törvényi kötelezettségeken túlmutató önként vállalt feladatairól is. 

„A Közbeszerzési Hatóság a közérdek, illetve a közbeszerzési szereplők érdekeit szem előtt tartva törekszik a joggyakorlat formálására, a jogkövető közbeszerzési magatartások terjesztésére, elősegítve a közpénzek nyilvános és átlátható módon történő elköltését. A Hatóság 2017-ben folytatta a megelőző évben kezdett megújulását, a 21. század igényeihez igazodva tovább erősítette a szolgáltató hatóság jelleget, a hatékony és transzparens kommunikációt, valamint az új, innovatív megoldások alkalmazását” – fogalmazott a bizottság ülésén Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának elnöke.

2017 rekordév volt a közbeszerzések piacán

A 2017-ben 8.811 darab eredményes közbeszerzési eljárás került lebonyolításra, amelyek 3.629,9 milliárd forintot elérő összértéke a teljes magyar GDP (bruttó hazai össztermék) közel 10%-át teszi ki. A bővüléssel párhuzamosan, fokozódott a verseny is: míg 2016-ban az átlagos ajánlatok száma 6 volt, 2017-re ez a szám 8-ra nőtt. Ez azért különösen jó hír, mert a növekvő verseny a visszaélések kockázatának mérséklődését hozza magával, másrészt annak is nyilvánvaló jele, hogy a hazai cégek egyre felkészültebbek és versenyképesebbek a közbeszerzések terén.

„A Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladata az átláthatóság és a verseny biztosítása a közbeszerzések piacán. Mindkét területen jelentős eredményeket értünk el 2017-ben. Az Európai Bizottság szerint transzparencia terén kiváló teljesítményt nyújt Hazánk, hiszen a legutóbbi, 2017-ben publikált belső piaci eredménytáblán százszázalékosra értékelték a magyar közbeszerzések átláthatóságát” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a beszámoló kapcsán.

A Hatóság számos újítást vezetett be annak érdekében, hogy az átláthatóságot tovább növelje: napi szerkesztésűvé tette a Közbeszerzési Értesítőt, elindította a Napi Közbeszerzés mobilapplikációt – amelyet ez idáig több mint 5.000 felhasználó töltött le –, illetve a Hatóság honlapján is folyamatosan, naprakészen jelentet meg minden, közbeszerzési eljárásokhoz, illetve jogorvoslathoz kapcsolódó információt, döntést.

Növekedett a KKV-k részvételének aránya

A 2015-ben elfogadott új közbeszerzési törvény rendelkezéseinek köszönhetően az elmúlt évben rekordot döntött a magyar kis- és középvállalkozások által elnyert közbeszerzések összértéke is, mely a 2016-os mintegy 826 milliárdról, 2017-ben közel 1460 milliárd forintra emelkedett. Darabszámot tekintve pedig az összes eljárás 83%-át nyerte el hazai kis- és középvállalkozás.

A verseny és az átláthatóság növekedését támasztja alá az is, hogy 2017-ben tovább nőtt a nyílt eljárások száma, mely az uniós értékhatárt elérő közbeszerzések számán belül elérte a 73%-ot. Továbbá az a tény is, hogy 2017-re 16%-ra csökkent az egyajánlatos eljárások száma, mely 2015-ben még 27% volt. A megkezdett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma pedig 2016-hoz képest mintegy 45%-kal csökkent.

Több mint 800 milliós bírság jogsértések miatt

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2017-ben összesen 684 ügyben folytatott jogorvoslati eljárást és több mint 800 millió forint értékben szabott ki bírságot a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértések miatt. A Hatóság 2015 novembere óta már nemcsak az eljárások jogszerűségét, hanem a szerződések teljesítését is vizsgálja. A szervezet 2017-ben 107 ilyen ellenőrzést végzett, melyek eredményeként a Döntőbizottság által kiszabott bírságok összegének több mint fele származott ebből a tevékenységből.

A Közbeszerzési Hatóság 2017. évi beszámolója nyilvános és a honlapon keresztül bárki számára elérhető.

Budapest, 2018. július 17.