Adatvédelmi nyilatkozat

Tisztelt látogatónk!

Amikor Ön a Közbeszerzések Tanácsa internetes honlapját látogatja, eközben személyes adatait is átadja számunkra.

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

Honlapunk kialakításánál törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.

Amikor Ön a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jár, adatai az Interware ZRt. számítógépén keletkeznek, illetve tárolódnak.

Honlapunk látogatása során az Ön adatainak felelős kezelője továbbra is a Közbeszerzések Tanácsa.

Az Ön adatait, amelyek a honlapunk látogatásával összefüggésben kerülnek kezelésünkbe, a Közbeszerzések Tanácsa nem adja tovább.

A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját munkatársaink, illetőleg az Interware ZRt. (mint üzemeltető) munkatársai a feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.

A Közbeszerzések Tanácsa a honlap látogatásával összefüggésben nem készít a látogatók tevékenységét (például az általuk meglátogatott oldalak sorrendjét) rögzítő profilokat.

Ha Ön kérdést kíván feltenni vagy megosztja velünk véleményét, kapcsolatfelvételi oldalunk űrlapját használhatja. Ez a szolgáltatás csak regisztrált felhasználók számára érhető el. A regisztrációhoz meg kell adnia elektronikus postacímét (e-mail), mely egyben felhasználói azonosítója is, valamint a használni kívánt jelszót. A kapcsolatfelvételi oldalunkon Önnek be kell jelölnie a kérdésével, javaslatával, illetve esetleges problémáival érintett fő- és/vagy al-témakört, valamint kapcsolatfelvételének tárgyát és leírását. Ezeket az adatokat - a jelszó kivételével - eljuttatjuk a Közbeszerzések Tanácsa illetékeseihez; válaszukkal megkeressük Önt.

Ha további tájékoztatást szeretne adatainak kezeléséről, forduljon hozzánk elektronikus levélben, telefonon, postai úton.