Közbeszerzési Hatóság

Újabb „horror” vágóhidat záratott be a Nébih és a KH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Figyelem: jövőre élesedik az Üvegkapu

A Közbeszerzési Hatóság felhívja a jogalkalmazók figyelmét arra, hogy a közbeszerzésekhez, illetve a közbeszerzési szerződések teljesítéséhez kapcsolódóan új kormányrendelet került közzétételre, amelynek értelmében a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá tartozó valamennyi, 700 000 000 forintot elérő vagy meghaladó becsült értékű építési beruházással összefüggő építőipari kivitelezési tevékenység a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer alkalmazási körébe tartozik. A nyertes ajánlattevők kötelesek lesznek biztosítani januártól az Üvegkapu alkalmazást.

Bíztató első féléves adatok: járvány előtti szinten a közbeszerzési piac, talpra álló gazdaság

Közzétette idei féléves gyorsjelentését a Közbeszerzési Hatóság. A számok bizakodásra adnak okot: a lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte az 1630 milliárd forintot, ezzel a piac majdnem beérte a járvány előtti szintet. A közbeszerzések nagy nyertesei továbbra is a mikro-, kis- és középvállalkozások, melyek közel 1100 milliárd forintnyi összértékben nyertek tendereket az idei év első hat hónapjában. Az elmúlt két év azonos időszakához képest a közbeszerzési verseny tovább erősödött, így még hatékonyabbá vált a közpénzfelhasználás, hiszen eljárásonként átlagosan hét ajánlat száll versenybe egy-egy közbeszerzésben.

Túlzó követelmény miatt bírságolt a Közbeszerzési Döntőbizottság

A kispesti közétkeztetési perben a Fővárosi Törvényszék a jogsértés meglétét nem vitatta, de a bírság mértékét egy ismételt eljárásban indoklásra visszaadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnak. Az újabb határozatban a Döntőbizottság nem mérsékelte a bírságot, de ennek okát indokolta is, amit a határozat megjelenése után az önkormányzat nem támadott meg. A jogsértések miatt így 100 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a Kispesti Önkormányzatot, amely egy 3,6 milliárd forint összegű eljárást kívánt lefolytatni súlyosan jogsértő tartalommal.

Józsefvárosi közétkeztetés: súlyos volt a 6 jogsértés, marad a bírság

A józsefvárosi közétkeztetéssel kapcsolatos perben kiszabott bírság mértéke nem változott, hiszen a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az összes jogsértést elkövette az önkormányzat. A Közbeszerzési Döntőbizottság a megismételt eljárásban is 50 millió forintos bírságot szabott ki, ezt meg is kell fizetni.