Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2018. évi beszámolóját

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2018-as évre vonatkozó beszámolóját. A tavalyi év során 10 361 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, összesen több mint 3 294 milliárd forint összértékben. A Közbeszerzési Hatóság 24 513 darab hirdetményt dolgozott fel és publikált a tavalyi esztendőben. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások számát pedig a 4,8%-os alacsony szintre sikerült szorítani. A Közbeszerzési Hatóság az idén is folytatja az ajánlatkérők támogatását, valamint fenntarthatósági programját a zöldebb és innovatívabb közbeszerzések elterjesztése érdekében.

A Közbeszerzési Hatóság kizárólag az Országgyűlésnek alárendelten működő, autonóm államigazgatási szerv, így minden évben szakmai beszámolót nyújt be az Országgyűlés Gazdasági bizottságának tevékenységéről, ellenőrzési és jogorvoslati tapasztalatairól, valamint a közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatos fejleményekről, friss statisztikákról. A szervezet 2018-as beszámolóját az Országgyűlés Gazdasági bizottsága 2019. március 27-i ülésén fogadta el. A 160 oldalas, magyar-angol kétnyelvű kiadványban a Közbeszerzési Hatóság a jogszabályokban előírt kötelező feladatainak teljesítése mellett számot ad a törvényi kötelezettségeken túlmutató, önként vállalt feladatairól is.

Az elmúlt év eredményei alapján az Országgyűlés alá rendelt Közbeszerzési Hatóság 2018-ban is magas színvonalú szakmai teljesítményt nyújtott, amellyel sikeresen segítette elő a közpénzek nyilvános és jogszerű módon történő elköltését. Külön kiemelném a Közbeszerzési Hatóság által alkalmazott innovatív eszközöket - így a könnyen kereshető webes adatbázist, továbbá az európai szinten egyedülálló Napi Közbeszerzés mobilalkalmazást -, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a közbeszerzések átláthatóságának növeléséhez. Úgy látom, hogy a tavalyi esztendő a kkv szektor éve is volt, hiszen minden közbeszerzés útján elköltött 100 forintból 58-at a mikro-, kis- és középvállalkozások nyertek el. ”– fogalmazott a bizottság ülésén Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának elnöke.

A tavalyi év során 10 361 közbeszerzési eljárás zárult le eredményesen hazánkban, összesen több mint 3 294 milliárd forint összértékben. Ez a volumen – előzetes becslések szerint - a teljes magyar GDP 7,8 százalékát tette ki 2018-ban. A tavalyi év egyik kiemelkedő eredménye, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások számát alacsony szintre sikerült leszorítani: nemzeti eljárásrendben az összes eljárás mindössze 1 százaléka, uniós eljárásrendben pedig csupán 4,8 százaléka volt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás. Utóbbi esetben több mint 36 százalékos volt a csökkenés 2017-hez képest, amely a közbeszerzési eljárások átláthatóságának további javulását és a verseny növekedését jelzi.

A 2018-as esztendő nem csupán a szigorú ellenőrzésekről és a következetes bírságokról, hanem a megelőzésekről is szólt. Sok energiát fektettünk abba, hogy szakmailag támogassuk a magyar ajánlatkérőket és a közbeszerzési szakembereket. 2019-ben is folytatjuk a tavaly elindított fenntarthatósági programunkat, amelynek keretében 3 napos, nemzetközi konferenciát rendezünk júniusban a zöldebb és innovatívabb közbeszerzések elterjesztése érdekében ” – hangsúlyozta a beszámoló elfogadása kapcsán Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke .

2019. március 27.

55528658_2340328869350895_4695446865770971136_n.jpg 55492896_1067282766806958_2343829052894216192_n.jpg 55604918_589888248152379_8549505996123275264_n.jpg 55875599_566030997141036_4419787360678445056_n.jpg 55771774_799612447075151_6070691738933002240_n.jpg 55698570_260784511531907_6039873583352643584_n.jpg

2019.03.27. Gazdasági bizottság