Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Tudásmegosztással erősíti az állami vállalatok közpénzfelhasználásának hatékonyságát a Közbeszerzési Hatóság

Kiemelt programot indított a Közbeszerzési Hatóság annak érdekében, hogy tudásmegosztással erősítse a hazai állami vállalatok hatékonyságát a közpénzek felhasználása terén. A szervezet az edukációs program első lépéseként Közbeszerzési Akadémiát szervezett az állami vállalatok felsővezetői számára, amelynek keretében a legfrissebb, közbeszerzésekkel kapcsolatos szakmai ismereteket, jó gyakorlatokat osztották meg a rendezvényen résztvevő 150 topmenedzserrel.

Az állami vállalatok közpénzfelhasználásának hatékonyságát, ezáltal a cégek  ésszerű és átlátható gazdálkodásának erősítését célozza a Közbeszerzési Hatóság által indított kiemelt edukációs program, amely a Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel kötött stratégiai együttműködés keretében valósul meg.

A program célja, hogy a magyar állami vállalatok közbeszerzési területtel foglalkozó vezetői, szakértői számára folyamatos továbbképzést és tudásmegosztást biztosítson, melynek keretében a Közbeszerzési Hatóság szakemberei a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfrissebb hazai és nemzetközi jogi, szakmai és piaci ismereteket, jó gyakorlatokat, tapasztalatokat osztják meg a költségvetési forrásból gazdálkodó cégek illetékes vezetőivel.

Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a konferencia megnyitóján kiemelte: „A magyar állami vagyon mértéke meghaladja a 16 ezer milliárd forintot, ennek növelése közös érdekünk, ez pedig közbeszerzések által valósulhat meg. Ezek az eljárások életünk meghatározó részei, tehát végig kell gondolnunk, hogyan lehet őket az értékteremtés szolgálatába állítani. A Közbeszerzési Hatóságot kiemelt partnerünknek tekintjük, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szervezet képes életszerű párbeszédet folytatni a vállalatvezetőkkel - ez segít abban, hogy az eljárások egyszerre legyenek jogszerűek és hatékonyak. Kiemelt közös célunk, hogy a magyar állami vállalatok mind szemléletben, mind cégkultúrában, mind a szakmai munka minőségében és a gazdálkodás hatékonyságában elérjék, és esetlegesen meg is haladják a versenyszférában tapasztalható legmagasabb színvonalat.”

Rigó Csaba Balázs köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a hirdetményeket két munkanapon belül lektorálják, és igény szerint a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését is elvégzik. „A hozzánk beküldött állásfoglalások gyors megválaszolásával szintén elő tudjuk segíteni az eljárások jogszerű lefolytatását” – tette hozzá a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

„A Közbeszerzési Hatóság munkatársai elkötelezettek abban , hogy a közbeszerzési piac szereplőit folyamatos tudásmegosztással támogassák. Ennek érdekében hoztuk létre a Napi Közbeszerzés nevű mobilapplikációnkat, és ennek jegyében indítottuk el 2016-ban a Közbeszerzési Akadémiát, amelynek keretében rendszeresen szervezünk szakmai konferenciákat, workshopokat egy-egy specializált szakterületre fókuszálva. Emellett idén Közbeszerzési Értesítő Plusz címmel ingyenes, online elérhető szakmai folyóiratunkat is elindítottuk, amelyben havi rendszerességgel publikálunk tudományos igényességű, szakmai cikkeket a közbeszerzési piac hazai és nemzetközi aktualitásai kapcsán, ezzel is elősegítve a közbeszerzési szakemberek ismereteinek naprakészen tartását” – fogalmazott Rigó Csaba Balázs.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a százszázalékos állami tulajdonban lévő cégcsoport évi 140 millió utast szolgál ki. Kiemelte, hogy a magyar ipar erősítése érdekében fel kell készíteni a beszállítói piacot, hogy a magyar hozzáadott érték még meghatározóbb legyen. Hozzátette, büszkék arra, hogy a vállalat az idei évben még csak egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le, valamint elismerését fejezte ki a Közbeszerzési Hatóság szerződésellenőrzési tevékenysége kapcsán.

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában kiemelte: a társaság legfontosabb üzletpolitikai célja, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtson, amivel még versenyképesebb alternatívát kínálhat az egyéni közlekedéssel szemben. A hatékonyságnövelés fő eszközei közé tartoznak a vállalati stratégia megvalósítását segítő közbeszerzések. .

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója előadásában arról számolt be, hogy nemzetközi környezetben is nagyon innovatív vállalatnak számítanak, az elmúlt bő egy évtizedben mintegy 25 nagy volumenű fejlesztési beruházást valósítottak meg. Rendkívül fontosnak tartják a stabil jövőképet és stratégiát, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az erős belső szabályozottságra, különösen a beszerzésekre vonatkozóan, amelyek támogatják a felelős gazdálkodást.

2019. február 26.

IMG_6003.JPG IMG_5844.JPG _MG_2833.JPG IMG_6248.JPG IMG_6163.JPG IMG_6122.JPG

2019.02.26 Közbeszerzési Akadémia - konferencia