Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Ismét elindult három adományokkal teli autó a Közbeszerzési Hatóságtól

Hagyományaihoz híven, a Közbeszerzési Hatóság munkatársai ismét adománygyűjtésbe fogtak. A tavaszi gyűjtés során a fókusz a csákvári Szent Vince Családok Átmeneti Otthonára , illetve az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonra került.

A Közbeszerzési Hatóság munkatársai tavasszal úgy döntöttek, a Katolikus Szeretetszolgálat két intézményének gyűjtenek pénzt, valamint tárgyi adományokat.

A csákvári Szent Vince Családok Átmeneti Otthonában olyan krízishelyzetbe jutott édesanyák, édesapák és gyermekeik élnek, akiknek lakhatása átmenetileg vagy véglegesen megszűnt, családi élethelyzetük megromlott. Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos, mozgásában korlátozott, illetve halmozottan sérült fiatalok, felnőttek laknak, akiket a szülők a család keretén belül már nem tudnak gondozni, ellátni, miközben állandó ápolást, felügyeletet igényelnek.

A Közbeszerzési Hatóság mindkét intézménnyel felvette a kapcsolatot, így célzottá tudott válni a gyűjtés. Nemcsak a kapott listát tartották a munkatársak szem előtt, hanem gyűjtődobozokat is kihelyeztek az épület több pontján, hogy aki tárgyi adománnyal nem, de készpénzzel tudná segíteni az otthonokat, szintén tudjon adakozni. A dobozokból összegyűlt pénzt testvériesen elosztva átadták a két otthon vezetőjének.

A téli adománygyűjtő akcióhoz hasonlóan, most is a pasaréti templom ferences rendi atyája, Kálmán Peregrin áldását követően hagyták el a Hatóság épületét az adományokat szállító autók. Az átadáson részt vett Szalai Zsuzsanna, a Szent Erzsébet Otthon intézményvezetője, valamint Kovács Ferenc, a Szent Vince Családok Átmeneti Otthonának szakmai vezetője is.

A tervek szerint az adventi időszakban ismét összefognak a Közbeszerzési Hatóság munkatársai, hogy örömöt tudjanak szerezni a nélkülözőknek.

2019. június 13.

KH adomány_014.JPG KH adomány_013.JPG KH adomány_012.JPG KH adomány_011.JPG KH adomány_010.JPG KH adomány_09.JPG

2019. 06.13.tavaszi adománygyűjtés