Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

VI. FEJEZET- A HATÓSÁG TITKÁRSÁGA (TITKÁRSÁG) ÉS A TITKÁRSÁG KERETEIN BELÜL MŰKÖDŐ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1. A Hatóság Titkársága (Titkárság)

33

1.1.    A Titkárságot a Hatóság Kbt.-ben foglalt feladatainak ellátására, végrehajtására tekintettel saját jogkörében a főtitkár vezeti, akit e feladat ellátásában a főtitkár által meghatározottak szerint a Titkárság főosztályvezetője segíti.

1.2.    A Titkárság a főtitkár munkaszervezeteként segíti a főtitkárt a IV. Fejezet 2. alcíme alatt felsorolt feladatai ellátásában, ennek keretében gondoskodik a szervezeti egységek közötti információ áramlásáról és az egyes szervezeti egységek együttműködéséről.

1.3.    A Kbt. 185. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően a Titkárság feladata különösen:

a)    véleményezi, véleményezteti, nyilvántartja és kezeli a Hatóság irányítási eszközeit, továbbá előkészíti a Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatát és Alapító Okiratát, illetve azok módosításait;

b)    koordinálja a közigazgatási egyeztetés keretében érkezett jogszabálytervezetek, előterjesztések véleményezését;

c)    gondoskodik a Hatóság, illetve az elnök által, vagy a Hatóság ellen kezdeményezett jogorvoslati / peres ügyekben, más hatósági eljárásokban a Hatóság / elnök jogi képviseletének kamarai jogtanácsos útján történő ellátásáról, egyéb peres, illetve hatósági ügyekben gondoskodik a Hatóság/elnök jogi képviseletének külsős megbízottakkal (ügyvéd, ügyvédi iroda) történő ellátásáról, és a velük való kapcsolattartásról, nyilvántartást vezet a Hatóság, illetve az elnök részvételével folyó közigazgatási és polgári jogi perekben;

d)    ellátja a Titkárság adminisztratív – így különösen az iktatási, érkeztetési – feladatait, kezeli a Titkárság hivatali kapuját

e)    a főtitkár által meghatározott esetekben, ügyekben koordinálja a főtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkáját;

f)     a Beszerzési Osztály útján ellátja a Hatóság képviseletét a Hatóság közbeszerzési eljárása ellen indított előzetes vitarendezési eljárásban, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt megindításra kerülő jogorvoslati eljárás esetén;

g)    általános (nem szervezeti egység specifikus) kérdésekben jogi támogatást nyújt a Hatóság szervezeti egységei számára és ennek keretében – különösen a Hatóság által megkötendő szerződések tekintetében – jogi véleményezést végez, vagy az érintett szervezeti egységgel együttműködve elkészíti a megkötendő szerződés tervezetét;

h)    ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Hatóság hatályos irányítási eszközei közvetlenül a Titkárság feladat- és hatáskörébe utalnak;

j)     közbeszerzési szakmai támogatást nyújt a Szerződés-ellenőrzési Főosztály részére, ennek keretében jogi megalapozottság szempontjából véleményezi a benyújtásra előkészített hivatalbóli kezdeményezéseket;

k)    a Beszerzési Osztály útján ellátja a Hatóság beszerzési szabályzatában és közbeszerzési szabályzatában a főtitkár hatáskörébe tartozó feladatok szakmai előkészítését.

2. Beszerzési osztály

34

2.1.    A Beszerzési Osztály a Titkárság keretében működő, a főtitkár közvetlen irányítása alá tartozó törzskari osztály, amely a Hatóság működésével, valamint szakmai feladatainak ellátásával összefüggő beszerzési és közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos lebonyolítási feladatokat látja el a Hatóság beszerzési szabályzatában és közbeszerzési szabályzatában foglaltak szerint.

2.2.    A Beszerzési Osztály feladatai:

a)    előkészíti és aktualizálja a Hatóság beszerzési szabályzatát és közbeszerzési szabályzatát a jogszabályi környezet változásának megfelelően;

b)    a költségvetési tervvel párhuzamosan elkészíti a Hatóság éves beszerzési tervét;

c)    a Kbt. által meghatározott határidőnek megfelelően összeállítja a Hatóság éves közbeszerzési tervét;

d)    a Hatóság beszerzési szabályzatában, valamint közbeszerzési szabályzatában előírtak szerint előkészíti, lebonyolítja és koordinálja a Hatóság működési körébe tartozó beszerzési és közbeszerzési eljárásokat, ellátja a kapcsolódó ajánlatkérői feladatokat;

e)    közbeszerzési jogi szempontból előzetesen ellenőrzi a Hatóság beszerzési szabályzatában meghatározott visszterhes kötelezettségvállalásokat;

f)    előkészíti, illetve véleményezi a Hatóság működési körébe tartozó beszerzési és közbeszerzési eljárások eredményeként megkötésre kerülő szerződéseket;

g)    ellátja a Hatóság beszerzési szabályzatában és közbeszerzési szabályzatában foglalt egyéb feladatokat.

3. Közszolgálati és Támogató Főosztály

35

3.1.      A Közszolgálati és Támogató Főosztály Jogi Osztályból és Hatósági Ellenőrzési Osztályból áll.

4. A Jogi Osztály

36

4.1.    A Jogi Osztály feladata:

a)    véleményezi és az érintettekkel egyezteti a Hatóság részére megküldött jogszabálytervezeteket, elkészíti a válasz tervezetét;

b)    figyelemmel kíséri a közbeszerzési szabályok alkalmazásának gyakorlatát, a tapasztalatok alapján egyeztetés kezdeményezésére tesz javaslatot az érintett szervezetekkel;

c)    a jogalkalmazási tapasztalatok alapján jogszabály-módosítási javaslatokat dolgoz ki;

d)    részt vesz a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabálytervezetek tárcák közötti egyeztetésében;

e)    figyelemmel kíséri a jogszabályok megjelenését, a Hatóságot és a szervezetet érintő jogszabály megjelenése esetén kezdeményezi a szükséges intézkedés megtételét;

f)     a közbeszerzési jogszabályok gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait figyelembe véve előkészíti a feladatköréhez kapcsolódó útmutatók tervezetét a jogorvoslati döntésekből levonható tapasztalatokról, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról, intézkedik annak véleményezésre történő megküldéséről a közbeszerzésekért felelős miniszter felé; együttműködik az útmutatóknak a Hatóság honlapján történő közzétételében;

g) részt vesz a jogalkalmazási tapasztalatok értékelése, feldolgozása alapján a gyakorlati munkát segítő tájékoztatók, segédletek összeállításában, valamint intézkedik azok közzétételéről a Hatóság honlapján;

h) gondoskodik a közbeszerzési törvény hatályos, egységes szerkezetbe foglalt változatának elkészítéséről és a Hatóság honlapján történő közzétételéről;

i) feladatkörében javaslatot tesz az elnöki tájékoztató kiadására, előkészíti az elnöki tájékoztatót, szakmai szervezetek kezdeményezésére történő elnöki tájékoztató kiadásánál lefolytatja az ennek érdekében szükséges egyeztetést, javaslatot tesz az elnöki tájékoztató szövegére, valamint intézkedik annak közzétételéről a Hatóság honlapján;

j)     közreműködik a Hatóság éves országgyűlési beszámolója, és a feladatkörét érintő tanácsi előterjesztések előkészítésében;

k)    állásfoglalás keretében felvilágosítást ad a közbeszerzéseket érintő általános megkeresésekre, a Döntőbizottság határozatával összefüggésben azonban nem foglalhat állást;

l)     help-desk szolgáltatás keretében a Hatóság honlapján közzétett ügyfélszolgálati időben, telefonos tájékoztatás útján segítséget nyújt a közbeszerzési eljárások során felmerülő jogalkalmazási problémák megoldásában;

m)   tanácsot ad a Hatóság szempontjából jelentős közbeszerzésekre vonatkozó kérdésekben;

n)    jogosult képviseltetni magát a feladatkörét érintő tanácsi munkabizottságok munkájában, illetve az ellenőrzési tapasztalatok megosztására irányuló Szakmai Egyeztető Fórumon;

o)    jogalkalmazási kérdésekben az egységes álláspont kialakítása érdekében egyeztetést kezdeményezhet a Közbeszerzési Döntőbizottsággal;

p)    elkészíti a feladatkörébe tartozó tanácsi munkabizottsági ülések tartalmi összefoglalóit, a feladatkörébe tartozó tanácsülési előterjesztéseket, és előkészíti, illetve részt vesz a munkabizottságok tagjainak véleményezésre megküldendő szakmai anyagok elkészítésében;

q) a Közszolgálati és Támogató Főosztály feladatkörét érintően gondoskodik a Hatóság, illetve az elnök által vagy a Hatóság ellen kezdeményezett jogorvoslati/peres ügyekben, más hatósági eljárásokban a Hatóság/elnök jogi képviseletének kamarai jogtanácsos útján történő ellátásáról, egyéb peres, illetve hatósági ügyekben gondoskodik a Hatóság/elnök jogi képviseletének külsős megbízottakkal (ügyvéd, ügyvédi iroda) történő ellátásáról és a velük való kapcsolattartásról, nyilvántartást vezet a Hatóság, illetve az elnök részvételével folyó közigazgatási és polgári jogi perekben.

5. A Hatósági Ellenőrzési Osztály

37

5.1.   A Hatósági Ellenőrzési Osztály feladata:

a)    ellátja az öntisztázással kapcsolatos feladatokat, beleértve a megbízhatóság elutasítására vonatkozó határozat ellen indított peres ügyekben a Hatóság/elnök jogi képviseletének ellátását, szükség esetén a Hatóság/elnök jogi képviseletének külsős megbízottakkal (ügyvéd, ügyvédi iroda) történő ellátását és a velük való kapcsolattartást;

b)    ellátja a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások törvényességi ellenőrzését;

c)    ellátja a közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal és panaszokkal összefüggő ügyintézést, javaslatot tesz a szükséges intézkedésekre;

d)    hirdetmények vizsgálata kapcsán elvégzi a jogsértés feltárását, és szükség esetén a hivatalbóli jogorvoslati eljárások kezdeményezéséhez szükséges iratokat, dokumentumokat előkészíti, összeállítja a kezdeményező irat tervezetét;

e) naprakészen vezeti és az EKR-ben közzéteszi – a gazdasági szereplő megbízhatóságának mérlegelése nélkül – a 62. § (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárás megalapozására alkalmas ajánlatkérői döntések tényét, leírását, lényeges körülményeinek összefoglalását és a 62. § (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárást megalapozó döntőbizottsági és bírósági határozatok számát, a határozat elektronikus elérhetőségét (amennyiben elérhető) és a határozathozatal napját;

f) naprakészen vezeti és az EKR-ben közzéteszi a kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát megállapító határozatokat;

g) tájékoztató jelleggel közzéteszi a védett munkahelyek listáját;

h) ellátja a feladatkörébe tartozó ügyek tekintetében a megkeresésekkel kapcsolatos feladatokat;

i) a közbeszerzési jogszabályok gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait figyelembe véve előkészíti a feladatköréhez kapcsolódó útmutatók tervezetét a jogorvoslati döntésekből levonható tapasztalatokról, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról, intézkedik annak véleményezésre történő megküldéséről a közbeszerzésekért felelős miniszter felé; együttműködik az útmutatóknak a Hatóság honlapján történő közzétételében;

j) részt vesz a jogalkalmazási tapasztalatok értékelése, feldolgozása alapján a gyakorlati munkát segítő tájékoztatók, segédletek összeállításában, valamint intézkedik azok közzétételéről a Hatóság honlapján;

k) feladatkörében javaslatot tesz elnöki tájékoztató kiadására, előkészíti az elnöki tájékoztatót, szakmai szervezetek kezdeményezésére történő elnöki tájékoztató kiadásánál lefolytatja az ennek érdekében szükséges egyeztetést, javaslatot tesz az elnöki tájékoztató szövegére, valamint intézkedik annak közzétételéről a Hatóság honlapján;

l) közreműködik a Hatóság éves országgyűlési beszámolója, és a feladatkörét érintő tanácsi előterjesztések előkészítésében;

m) ún. helpdesk szolgáltatás keretében a Hatóság honlapján közzétett ügyfélszolgálati időben, telefonos tájékoztatás útján segítséget nyújt a közbeszerzési eljárások során felmerülő jogalkalmazási problémák megoldásában;

n) feladatkörében előkészíti az elnök döntése alapján a hivatalbóli jogorvoslati eljárások kezdeményezéséhez szükséges iratokat, dokumentumokat, összeállítja a kezdeményező irat tervezetét;

o) jogosult képviseltetni magát a feladatkörét érintő tanácsi munkabizottságok munkájában, illetve az ellenőrzési tapasztalatok megosztására irányuló szakmai egyeztetési fórumon;

p) közreműködés állásfoglalás keretében felvilágosítás adásában a feladatkörét érintő általános megkeresésekre;

q) képviseli a Hatóságot a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésein.

6. Szerződés-ellenőrzési Főosztály

38

6.1.    A Szerződés-ellenőrzési Főosztályon belül Jogorvoslat-előkészítő Osztály és Szerződés-ellenőrzési Osztály működik.

6.2.    A Szerződés-ellenőrzési Főosztály feladata:

a)    minden év november 30. napjáig a szakmai főosztályok vezetőinek írásos javaslata alapján elkészíti a következő év ellenőrzési tervét, amelyet elnöki jóváhagyás végett az Elnöki Kabinet elé terjeszt;

b)    az elnök által jóváhagyott éves ellenőrzési tervben megjelölt szerződések tekintetében, valamint a Kbt. 152. § (1) bekezdés a)–o) pontjában felsorolt szervezetek vagy személyek kezdeményezése alapján, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről szóló 308/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 5. §-ában foglalt feltételek teljesülése esetén hatósági ellenőrzési eljárást folytat le;

c)    ellátja a hatósági ellenőrzés lefolytatása iránti kérelmekkel kapcsolatos ügyintézést (szükség esetén hiánypótlást bocsát ki), szükség esetén javaslatot tesz az elnöknek a hatósági ellenőrzési eljárás megindítására; az ellenőrzési eljárás megindítása esetén lefolytatja azt;

d)    a Hirdetménykezelési és Statisztikai Főosztály Hirdetménykezelési Osztálya által küldött szignalizációra tekintettel megvizsgálja a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményeket abból a szempontból, hogy azok tartalma alapján valószínűsíthető-e, hogy a szerződés módosítására a Kbt.-be ütköző módon került sor;

e)    szerződések módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények vizsgálata alapján, illetve a közérdekű bejelentések, a Közbeszerzési Anonim Chat szolgáltatásra érkező jelzések, adott esetben a szerződésszegések bejelentése – ha a bejelentés egyúttal közbeszerzési jogsértés elkövetését is feltételezi – alapján, szükség esetén javaslatot tesz az elnöknek a hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás megindítására, és előkészíti a hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárások megindításához szükséges iratokat, dokumentumokat;

f)     a szerződésteljesítések és szerződésmódosítások ellenőrzése során iratokat kér be, szükség esetén intézkedik az igazságügyi szakértő kirendeléséről, szakértői testület megbízásáról, illetve a helyszíni ellenőrzések lefolytatásáról;

g)    az ellenőrzési eljárás eredményétől függően, szükség esetén javaslatot tesz az elnöknek a hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás megindítására és előkészíti a hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás megindításához szükséges iratokat, dokumentumokat [Kbt. 153. § (1) bekezdés c) pontja];

h)    az ellenőrzési eljárás eredményétől függően, szükség esetén javaslatot tesz az elnöknek szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti per kezdeményezésére és előkészíti az ehhez szükséges iratokat, dokumentumokat (Kbt. 175. §-a);

i)     az ellenőrzési eljárás eredményétől függően, szükség esetén javaslatot tesz az elnöknek más szerv vagy hatóság előtti eljárás kezdeményezésére és előkészíti az ehhez szükséges iratokat, dokumentumokat;

j)     jogalkalmazási tapasztalatok alapján jogszabály-módosítási javaslatokat dolgoz ki;

k)    kialakítja és folyamatosan fejleszti a szerződések teljesítésének ellenőrzésére irányuló hatósági eljárás módszertanát;

l)     részt vesz a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabálytervezetek tárcák közötti egyeztetésében;

m)   részt vesz a Hatóság országgyűlési beszámolójának elkészítésében és az ellenőrzési tevékenysége során keletkezett adatok rendelkezésre bocsátásával segíti a Hatóság statisztikai elemző tevékenységét.

7. Jogorvoslat-előkészítő Osztály

39

7.1.    A Jogorvoslat-előkészítő Osztály feladata:

a)    a Főosztály hatósági ellenőrzési eljárásai során iránymutatást ad a közbeszerzési eljárások és az azok alapján kötött szerződések teljesítésének és módosításának ellenőrzési módszereire tekintettel;

b)    javaslatot tesz az egyes ellenőrzési eljárások eredményeire vonatkozóan;

c)    szorosan együttműködik az ellenőrzési eljárások folyamán kirendelt igazságügyi szakértőkkel, szakértői testületekkel; részt vesz az igazságügyi szakértő vagy szakértői testület által készített szakértői vélemény elemzésében;

d)      koordinálja és felügyeli az ellenőrzési eljárások során feltárt feltételezett jogsértésekre tekintettel a Hatóság elnöke általi hivatalbóli jogorvoslati kezdeményezések előkészítését.

8. Szerződés-ellenőrzési Osztály

40

8.1. A Szerződés-ellenőrzési Osztály feladata:

a) lefolytatja a szerződés-ellenőrzési eljárásokat;

b) a szerződés-ellenőrzési eljárások eredménye alapján előkészíti a szükséges iratokat, különösen a jogorvoslati kezdeményezést, melynek elkészítésében szorosan együttműködik a Jogorvoslat-előkészítő Osztállyal;

c) lefolytatja a bejelentett szerződésszegések kivizsgálását;

d) elkészíti az Éves Ellenőrzési Tervet, ennek munkálatait előkészítéstől közzétételig koordinálja.

9. Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya

41

9.1.    A Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya nemzetközi feladatai körében:

a)    elkészíti a feladatkörébe tartozó tanácsülési előterjesztéseket és tájékoztatókat;

b)    véleményezi a közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály-tervezeteket;

c)    bekapcsolódik a magyar és az uniós jogszabálytervezetek, útmutatók, tájékoztatók és egyéb közlemények véleményezésébe, ideértve a magyar szaknyelvi terminológiával való összhang biztosítását; ennek során véleményezés céljából megkeresi a Hatóság illetékes szervezeti egységeit és azok állásfoglalásait beépítve véleményét megküldi az illetékes szerveknek;

d)    figyelemmel kíséri az uniós joganyag megjelenését, erről tájékoztatja az egyes szervezeti egységeket, gondoskodik a honlapon történő közzétételről, indokolt esetben kezdeményezi a szükséges intézkedések megtételét, tájékoztatások kiadását a jogalkalmazók megfelelő tájékoztatása és felkészítése érdekében;

e)    figyelemmel kíséri a fenntarthatósági – így környezetvédelmi, szociális, innovatív – szempontok közbeszerzési eljárásokban történő érvényesítésével kapcsolatos, továbbá az Európai Unió által kiemelten kezelt közbeszerzési területeket – így különösen a pre-commercial public procurement, a kis- és középvállalkozások közbeszerzési helyzetét – érintő jogszabálytervezeteket, útmutatókat, tájékoztatókat és egyéb közleményeket, továbbá részt vesz ezek véleményezésében, elérhetővé tételében; az e tárgykörrel kapcsolatos magyar, illetve nemzetközi rendezvényeken képviseli a Hatóságot; továbbá kezeli és folyamatosan frissíti a Hatóság fenntarthatósági microsite-ját;

f)    figyelemmel kíséri az Európai Unió Bírósága, valamint a Törvényszék közbeszerzési tárgyú határozatainak megjelenését, rövid összefoglalóban tájékoztatja az egyes szervezeti egységeket – abban az esetben is, amikor az ítélet csak angol nyelven áll rendelkezésre – gondoskodik a Hatóság honlapján történő közzétételről, továbbá amennyiben a határozat nem áll rendelkezésre magyar nyelven és azt a határozat tartalma indokolja, elkészítteti annak fordítását;

g)     információt szolgáltat a közbeszerzési eljárások során alkalmazandó igazolásokról, Magyarországon nyilvánosan elérhető adatbázisokról, nyilvántartásokról, gondoskodik a vonatkozó nyilvántartások listájának az e-Certis rendszerben való közzétételéről, és teljesíti a Kbt. 187. § (2) bekezdés n) pontja szerinti további kötelezettségeket;

h)    előkészíti a feladatkörébe tartozó elnöki tájékoztatókat, útmutatókat, különösen a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8–18. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában; a Kbt. 187. § (10) bekezdése alapján Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi szerződéseivel kapcsolatban; valamint a Kbt. 187. § (10) bekezdése alapján azokról az államokról, amelyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van;

i)    a közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése alapján összeállítja a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontjában foglalt nemzetközi szervezetek tagállamainak listáját és gondoskodik annak a honlapon történő közzétételéről;

j)     részt vesz az Európai Unió szervezeteivel való kapcsolattartásban, így különösen részt vesz a Közbeszerzési Szakértői Csoport (EXPP) és a Közbeszerzési Tanácsadó Bizottság (ACPC) ülésein, valamint az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottsági (EKTB) tagság útján nyomon követi a Tanács illetékes munkacsoportjainak üléseit;

k)   részt vesz a közbeszerzési szervezetek munkájában, a szakmai kérdésekkel foglalkozó jelentősebb nemzetközi konferenciákon, valamint speciális szakértői fórumokon;

l) kapcsolatot tart más államok közbeszerzési politikáért felelős intézményeivel és koordinálja a Hatóság és e szervezetek közötti találkozók szervezését;

l)    kapcsolatot tart más államok közbeszerzési politikáért felelős intézményeivel és koordinálja a Hatóság és e szervezetek közötti találkozók szervezését;

m)    

n)    a közbeszerzésekért felelős minisztériummal együttműködve továbbítja a Kbt. által előírt iratokat és dokumentációkat az Európai Bizottság és intézményei, valamint az Európai Unió tagállamai részére, illetőleg beérkezés után kezeli az ezektől érkezett információkat;

o)    közreműködik az Európai Bizottság által kezdeményezett jogsértési (kötelezettségszegési) eljárások intézésében, és ennek során beszerzi a Hatóság illetékes szervezeti egységeinek álláspontját; bekapcsolódik az Európai Bizottság Kbt. 178. §-a szerint kezdeményezett eljárásának intézésébe; közreműködik az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő közbeszerzési vonatkozású jogesetekkel kapcsolatos magyar álláspont kialakításában, továbbítja a Hatóság véleményét az illetékes minisztérium felé, valamint – indokolt esetben – közreműködik a hazai álláspont képviseletében az Európai Unió Bírósága vonatkozó tárgyalásain;

p)    közreműködik a közbeszerzésekben résztvevők nemzetközi vonatkozású kérdéseinek, problémáinak kezelésében;

q)    közreműködik a nemzetközi tapasztalatokat közvetítő rendezvények (szemináriumok, konferenciák, továbbképzések) szervezésében, illetve megszervezi azokat;

r)    elkészíti a Hatóság szakmai indoklással ellátott kiküldetési tervét, tájékoztatja azokról az érintett részlegeket, összegyűjti és kezeli az úti beszámolókat;

s)    összeállítja és karbantartja a honlap angol nyelvű verzióját, továbbá a Napi Közbeszerzés mobil alkalmazás angol nyelvű verzióját; ennek keretében gondoskodik a Kbt. és legfontosabb végrehajtási rendeletei angol nyelvű nem hivatalos fordításainak elkészítéséről, és azok honlapon történő közzétételéről, és gondoskodik továbbá a hazai közbeszerzések vonatkozásában releváns nemzetközi szervezetek (így különösen az OECD, WTO) közbeszerzési tárgyú dokumentumainak vagy azok elérési útvonalának a közszolgálati portálon történő közzétételéről.

sz)  a Magyarország zöld közbeszerzési stratégiájáról (2022–2027), valamint a végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről szóló 1646/2022. (XII. 22.) Korm. határozatra figyelemmel zöld kompetenciacentrumként gondoskodik a hazai közbeszerzésekben a gyakorlati alkalmazásba átültethető zöld közbeszerzési megoldások kidolgozásáról.

9.2.    A Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya oktatási feladatai körében:

a)    a képzések fejlesztése terén együttműködik felsőfokú oktatási intézményekkel, elsősorban felsőfokú végzettséggel rendelkezők közbeszerzési szakirányú továbbképzési lehetőségének kialakításával kapcsolatban;

b)     közreműködik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékbe vételéhez és a bejegyzés megújításához szükséges kötelező szakmai képzésben, ennek keretében képző szervezetként kezdeményezi a Hatóság egyes rendezvényeinek közbeszerzési szakmai képzésként történő elismerését a közbeszerzésekért felelős miniszternél;

c)    felsőoktatási intézmények részéről szakmai gyakorlatra érkező gyakornokokat fogad;

d)    kapcsolatot tart a közbeszerzési tárgyú oktatást folytató intézményekkel; 

e)    gondoskodik honlapján a közbeszerzési oktatáshoz kapcsolódó információk közzétételéről.

9.3.    A Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékének vezetésével kapcsolatos feladatai körében:

a)     ellátja a Kbt. 187. § (2) bekezdés a) pont ae) alpontjában foglalt nyilvántartás vezetésével és közzétételével kapcsolatos feladatokat, a Kbt. 187. § (12)–(18) bekezdésében, továbbá a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően;

b)     kezeli és elbírálja a beérkezett kérelmeket; ennek keretében megvizsgálja a névjegyzékbe vételhez, továbbá a bejegyzés megújításához szükséges feltételek fennállását, a közbeszerzési gyakorlat teljesülését, továbbá a továbbképzési tanulmányi pontok meglétét, megkeresi a közbeszerzésekért felelős minisztert a kérelmező továbbképzési tanulmányi pontjainak számára vonatkozó információ átadása tekintetében, ellenőrzi a Kbt. 187. § (14) bekezdés b) pontja szerinti kizáró ok fenn nem állását a bűnügyi nyilvántartásból történő adatigényléssel;

c)      előkészíti az elnök határozatát a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékébe való felvétel, megújítás, módosítás és a névjegyzékből való törlés ügyében;

d)    felhívja a kérelmezőt a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékébe való felvételre, megújításra irányuló kérelem esetleges hiányainak pótlására;

e)     figyelemmel kíséri a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók jogosultságának fennállását, szükség szerint hivatalból intézkedik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékből való törléséről;

f)     vezeti, folyamatosan frissíti és az EKR-ben közzéteszi a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékét;

g)    összeállítja és karbantartja a honlap felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóknak szóló menüpont tartalmát;

h)    megválaszolja a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói jogintézménnyel összefüggésben érkezett írásbeli és szóbeli megkereséseket, továbbá e témában telefonos ügyfélszolgálatot is biztosít;

i)    bekapcsolódik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jogintézményre vonatkozó jogszabálytervezetek, útmutatók, tájékoztatók és egyéb közlemények véleményezésébe.

9.4.    A Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékével kapcsolatos feladatai körében:

a)     vezeti és az EKR-ben közzéteszi a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékét;

b)    meghatározza és a Hatóság honlapján meghirdeti a Hatóság által létrehozott minősített ajánlattevői jegyzékkel kapcsolatos minősítési szempontokat és azok igazolási módjait, melyek módosítása esetén írásban tájékoztatja a hatósági hivatalos jegyzékbe vett minősített ajánlattevőket;

c)    előkészíti az elnök határozatát a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe való felvétel, megújítás, módosítás és a jegyzékből való törlés ügyében, szükség esetén felhív a kérelem hiányainak pótlására; továbbá igazolást állít ki a hatósági hivatalos jegyzékben való szereplésről;

d)    a gazdasági, valamint szakmai kamara által létrehozott minősített ajánlattevői jegyzékbe vétel feltételeinek megfelelőségét ellenőrzi, a jegyzéket nyilvántartja.

9.5.    A Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya a Hatóság közéleti tevékenységéhez kapcsolódó feladatai körében:

a)    előkészíti az éves országgyűlési beszámoló tervezetét;

b)     kidolgozza a Hatóság éves rendezvénytervét, majd jóváhagyást követően gondoskodik a Hatóság tevékenységéhez kapcsolódó nemzeti és nemzetközi konferenciák és workshopok szakmai programjának összeállításáról, megszervezéséről és lebonyolításáról;

c)    koordinálja a Hatóság közreműködésével kiadott szakmai kiadványokkal kapcsolatos szakmai és adminisztratív teendőket;

d)    ellátja az elnök által alapított Pro Procurationem-díj adományozásával kapcsolatos szervezési teendőket, előkészíti az elnök által alapított Közbeszerzési Nívódíj és Közbeszerzési Kiválósági Díj pályázati felhívásait, felkéri a bírálóbizottság tagjait, továbbá közreműködik a pályázati felhívások közzétételében, a beérkező pályázatok feldolgozásában, elbírálásra előkészítésében és a díjátadó rendezvény lebonyolításában; 

e)     a közbeszerzésben részt vevők lehető legszélesebb körű tájékoztatása érdekében koordinálja a közbeszerzési tárgyú szakirodalmi források feltérképezését.

10. Hirdetménykezelési és Statisztikai Főosztály

42

10.1.  A Hirdetménykezelési Osztály feladatai:

a)    nyilvántartást vezet a hirdetményekről, melyben minden, az adott hirdetménnyel kapcsolatos eljárási cselekményt rögzít, így különösen a hirdetmények megküldésének/feladásának, közzétételre történő feladásának és közzétételének napját;

b)    valamennyi megküldött kérelem és hirdetmény, illetve közbeszerzési dokumentum vonatkozásában ellenőrzi, hogy a hirdetmény szerinti ajánlatkérő(k) szerepel(nek)-e a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában és a kérelem, illetve a hirdetmény szerinti adatai(k) megegyeznek-e az ajánlatkérők nyilvántartása szerinti adatokkal, amennyiben nem, úgy hiánypótlási felhívást ad ki;

c)    valamennyi megküldött kérelem vonatkozásában ellenőrzi annak kötelező tartalmi elemeit, hiányosság esetén hiánypótlási felhívást ad ki;

d)    amennyiben a hirdetmény ellenőrzése kötelező, illetve a kérelmező azt kéri, továbbá, ha a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését kérelmező kéri, megvizsgálja a közbeszerzési, koncessziós beszerzési és tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetményeket, illetve a közbeszerzési dokumentumokat abból a szempontból, hogy azok megfelelnek-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, továbbá amennyiben a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt határoz meg, a hirdetmény megküldésére sor került-e a határidőn belül [a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet (a továbbiakban: MvM rendelet)], annak eredményétől függően feladja közzétételre/közzéteszi a hirdetményt vagy hiánypótlási felhívást ad ki, a hirdetmények ellenőrzése során biztosítja az adatok teljeskörűségét, ennek érdekében az ajánlatkérőt adatszolgáltatásra hívhatja fel;

e)    feladja az Európai Unió Hivatalos Lapja kiegészítésében, a hirdetmények elektronikus napilapjában (a továbbiakban: TED) történő közzétételre a TED-en megjelenő hirdetményeket (MvM rendelet 19. §-a), majd gondoskodik ezek Közbeszerzési Értesítőben történő, tájékoztató jellegű közzétételéről;

f)     gondoskodik a „Közbeszerzési Értesítő – a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja” szerkesztéséről, a közbeszerzési és a tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetmények közzétételéről, valamint a Kbt. által előírt egyéb adatok, információk Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételéről [Kbt. 187. § (2) bekezdés f) pontja];

g)    közzéteszi a Közbeszerzési Értesítőben a közbeszerzési, koncessziós beszerzési és tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetményeket (MvM rendelet 26–34. §-a); a Kbt., és az MvM rendelet által előírt egyéb adatokat, információkat;

h)    tájékoztatja az elnököt, amennyiben a kérelmező a kérelmet határidőben nem egészíti ki vagy, ha a határidőben kiegészített kérelem alapján sem áll elegendő adat rendelkezésre annak megállapításához, hogy a hirdetmény ellenőrzése kötelező-e vagy, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését, és így a kérelmet visszavontnak kell tekinteni – azon hirdetmények esetében, amelyek megküldésére a Kbt. határidőt határoz meg;

i)     tájékoztatja az elnököt, amennyiben a közbeszerzési, koncessziós beszerzési és tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetménnyel összefüggő hiánypótlási felhívásban jelzett hiánypótlási határidő eredménytelenül telt el - azon hirdetmények esetében, amelyek megküldésére a Kbt. határidőt határoz meg;

j)     tájékoztatja az elnököt, amennyiben a közbeszerzési, koncessziós beszerzési és tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentum – a hiánypótlási felhívást követően – ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak;

k)    tájékoztatja az elnököt, amennyiben a hirdetmény ellenőrzése során a Kbt.-ben meghatározott határidők betartásával kapcsolatban mulasztást észlel, és a közzétételi költségtérítés befizetésére nyitva álló határidő is eredménytelenül telt el;

l)     felvilágosítást ad a közbeszerzési, koncessziós beszerzési és tervpályázati eljárással kapcsolatos hirdetményeket érintő, illetőleg az ajánlatkérői bejelentkezéssel/adatmódosítással/adattörléssel kapcsolatos megkeresésekre;

m)   kapcsolatot tart a hirdetmények elektronikus átalakítását/továbbítását végző személlyel/szervezettel;

n)    közreműködik a hirdetmények kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos jogszabályok, illetve azok módosításának előkészítésében, véleményezésében;

o)    részt vesz a hirdetmények kezelésével, ellenőrzésével, közzétételével összefüggő, a Hatóság informatikai rendszereinek tervezésében, fejlesztésében, tesztelésében, bevezetésében;

p)    naprakészen vezeti az EKR-ben a törvény hatálya alá tartozó ajánlatkérők listáját, ennek keretében az ajánlatkérői bejelentkezési/adatmódosítási/adattörlési kérelmeket jóváhagyja vagy elutasítja; előkészíti az Európai Bizottság részére nyújtandó szükség szerinti eseti tájékoztatást a nyilvántartásban szereplő ajánlatkérőkről; ajánlatkérői nyilvántartásban ellenőrizheti, hogy az ajánlatkérő részéről a megfelelő Kbt. szerinti jogalap szerint történik-e az ajánlatkérői minőség megjelölése és felszólíthatja az ajánlatkérőt ennek javítására [elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdés].

11. Statisztikai Elemző Osztály

43

11.1. A Statisztikai Elemző Osztály feladata:

a) elemzéseket készít és nyilvántartást vezet a közbeszerzések alakulásáról;

b) ellátja a Kbt. 187. § (2) bekezdés d), e) és s) pontja szerinti feladatokat;

c) elkészíti a Hatóság országgyűlési beszámolóinak a közbeszerzések statisztikáit tartalmazó részeit;

d) szervezi és irányítja a statisztikai adatgyűjtés folyamatát, összeállítja a közbeszerzések alakulását szemléltető statisztikai kimutatásokat;

e) elkészíti a  Hatósághoz beérkező, közbeszerzési statisztikákkal és elemzésekkel, valamint a  szakterülettel kapcsolatos megkeresésekre adott válaszokat;

f) részt vesz az  EU Közbeszerzési Tanácsadó Bizottság közgazdasági és statisztikai munkacsoportjának munkájában;

g) képviseli a Hatóságot a szakterülettel összefüggő szakmai konferenciákon, valamint a Hatóság munkatársai számára elemzéseket készít a konferenciákon történő előadásokhoz;

h) fejleszti a  Hatóság statisztikai feladataival összefüggő rendszereket, megerősíti azok informatikai hátterét, kidolgozza az arra vonatkozó módosítási javaslatokat;

i) közreműködik a  statisztikai alapadatok statisztikai rendszerbe történő rögzítésében, intézkedést javasol a rögzítés során kiszűrt problémák megoldására;

j) elemzi a közbeszerzési folyamatokat, különös tekintettel a fenntarthatósági, a környezetvédelmi, a szociális és az  innovatív szempontok érvényesülésére, valamint a  közbeszerzések tisztaságára és átláthatóságára vonatkozóan;

k) elemzéseket készít a  közbeszerzések alakulásáról a  KKV szektor részesedését illetően, különösen darabszámukat és értéküket tekintve;

l) rendszerezi a  főosztályok és egyéb szervezeti egységek szakterületét érintő statisztikai adatokat, különös tekintettel – a  Közszolgálati és Támogató Főosztály által rendelkezésre bocsátott – a  hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások közbeszerzési jogi helyzetével összefüggő alapadatokra.