Közbeszerzési Hatóság

Hat éves a korrupcióellenes összefogás Magyarországon

Sikeresnek ítélte a korrupcióellenes fellépést a jegybank, a számvevőszék, illetve a közbeszerzési hatóság vezetője, egyúttal hangsúlyozták az intézményi összefogás erősítését a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának hatodik évfordulóján tartott rendezvényen hétfőn, Budapesten.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kijelentette: az integritás mint az intézmények korrupcióval szembeni ellenállóképessége, ma már nem idegen fogalom, hanem minden területen érvényes fejlesztési irány.

Budapest, 2017. december 11. Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese, Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Kónya István, a Kúria elnökhelyettese (b-j). FORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta:az integritás a pénzügyi stabilitást is befolyásolja, ezért szükség van a jó gyakorlatok átadására és átvételére az intézmények között.Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke ismertette: a szervezet működési rendszere szigorúbbá vált az elmúlt egy évben, többek között felemelték a szükséges ajánlatkérések számát, és a szerződések megkötése után is ellenőrzik szerződött partnereiket. (forrás: MTI)

 

A Közbeszerzési Hatóság korrupcióellenes tevékenysége 

Öt évvel az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján a korrupció elleni összefogás céljából létrejött közös nyilatkozat aláírása után 2016. november 17-én a Közbeszerzési Hatóság egyetértési szándékát fejezte ki a nyilatkozatban vállalt kötelezettségek teljesítésére vonatkozóan.

Az azóta eltelt időszakban a Hatóság fokozott figyelmet fordít a szervezet korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, ennek jegyében sor került a teljes informatikai rendszer biztonsági felülvizsgálatára. A Hatóság új információbiztonsági technológiákat vezetett be, ennek során jóval hatékonyabb tűzfal kiépítésére, új log elemző rendszer bevezetésére került sor. Ezeken túlmenően INSIDE beszerzéstámogató rendszerünk is felülvizsgálatra és továbbfejlesztésre került, amelynek következtében a beszerzési folyamatok átláthatósága, nyomonkövethetősége nagy mértékben erősödött.

A Hatóság nem tartozik az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II.25.) Korm. rendelet hatálya alá, de fontosnak tartja az integritás erősítését és a korrupcióellenes magatartás tudatosítását a munkatársak körében. Fentiekre tekintettel munkatársunk részt vesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzésén. Terveink között szerepel továbbá belső képzések megszervezése, illetve a hatályban lévő szabályzatunk felülvizsgálata.

A közbeszerzési korrupció visszaszorítása és megelőzése érdekében a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács 2012-ben fogadta el a Közbeszerzési Etikai Kódexet, mely 2013. március 1-én lépett hatályba. A Kódex célja iránymutatást adni a közbeszerzési eljárások résztvevőinek – ajánlatkérőknek és gazdasági szereplőknek egyaránt – arról, hogy miként tanúsíthatnak a közbeszerzési eljárások során etikus magatartást, ezzel is hozzájárulva a közpénzek hatékony felhasználásához, a közvagyon védelméhez, a közbeszerzési eljárások tisztaságához. A Tanács legalább félévente felülvizsgálja a kódex rendelkezéseit, s amennyiben indokoltnak tartja, aktualizálja annak tartalmát.

Annak érdekében, hogy a Hatóság beszerzéseinek átláthatósága illetve a verseny tisztasága biztosítva legyen, továbbá a beszerzések tervezésének és ellenőrzésének elősegítése érdekében a Hatóság várhatóan még idén fogadja el felülvizsgált beszerzési szabályzatát, melyben részletszabályokkal kívánjuk biztosítani az ajánlatadók egymástól való függetlenségét. 

A közbeszerzési jogalkalmazás megkönnyítése, a jó gyakorlatok elterjesztése érdekében Magyarország V4 elnökségi programja részeként Domokos László védnökségével a Hatóság 2017. november 14-én „Átlátható, hozzáférhető és versenyképes közbeszerzés” címmel közel 360 résztvevővel tartotta meg nemzetközi konferenciáját, ahol különös hangsúlyt fektetett a korrupcióellenes nemzetközi gyakorlat bemutatására. Önként vállalt oktatási tevékenységünk részeként a Nemzeti Védelmi Szolgálat felkérésére a szervezet munkatársai részére megszervezett antikorrupciós képzésben a Hatóság a közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós kockázatokról, tapasztalatokról szóló előadássorozatot tartott.

A Hatóság Európában egyedülálló szerződésellenőrzési tevékenységének célja, hogy a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések teljesítését, valamint a szerződésszerű teljesítés megvalósításának ellenőrzését biztosítsa. Ellenőrzési tevékenységének eredményeképpen a Közbeszerzési Döntőbizottság 2016-ban 117.330.000,- Ft, 2017. november 30-ig pedig 342.720.000.-Ft bírság került kiszabásra. 

Törvény által biztosított hatáskörének megfelelően a Hatóság egyik fő célja a nem nyilvánosan, azaz a hirdetmény nélkül induló tárgyalásos eljárások (HNT) számának visszaszorítása. Szigorú ellenőrzési tevékenységünknek is köszönhetően az előző évhez képest közel 40 százalékkal csökkent a nem nyilvános eljárások aránya.

A Hatóság keretei között működő, de attól szakmailag független Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatában az elmúlt évben lényeges változás következett be: a Döntőbizottság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az olyan esetekben, ahol súlyos jogsértés valósul meg jelentős bírságot szabjon ki, míg más esetekben segítő jelleggel lépjen fel. A 2017. évben a Döntőbizottság által eddig kiszabott bírság mértéke 628.885.000.- Ft.