Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Józsefvárosi közétkeztetés: a bíróság megerősítette a Közbeszerzési Döntőbizottság döntéseit

Végleg pont került a józsefvárosi közétkeztetési ügy végére: a Fővárosi Törvényszék márciusi jogerős ítéletében kimondta: bár a közétkeztetés kötelező önkormányzati feladat, és nyilvánvalóan közérdekű célokat szolgál, azonban erre hivatkozva nem lehet a jogszerűtlen szerződéseket fenntartani.

Végleg pont került a józsefvárosi közétkeztetési ügy végére: a Fővárosi Törvényszék márciusi jogerős ítéletében kimondta: bár a közétkeztetés kötelező önkormányzati feladat, és nyilvánvalóan közérdekű célokat szolgál, azonban erre hivatkozva nem lehet a jogszerűtlen szerződéseket fenntartani.

A Józsefvárosi Önkormányzat 2020. május 26-án, a veszélyhelyzet utolsó napjaiban, versenyeztetés nélkül, egyetlen nap alatt bonyolított le egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást. Tette mindezt úgy, hogy május 25-én maga az Önkormányzat mondta fel élő közétkeztetési szerződését, majd ezt követően előre nem látott ok miatt bekövetkezett rendkívüli sürgősségre hivatkozva másnap egy másik cégnek adta a feladatot; ennek során 6 jogsértést is elkövetett.

Mivel az előre nem látott ok miatt bekövetkezett rendkívüli sürgősség nem volt indokolt, a Közbeszerzési Hatóság – mint minden hasonló esetben – jogorvoslati eljárást indított az Önkormányzat ellen. Az ügy a Közbeszerzési Döntőbizottság elé került, ahol megállapították a jogsértéseket, kimondták a szerződés semmisségét, és bírságot szabtak ki. Az Önkormányzat a határozat ellen a Fővárosi Törvényszékhez fordult, ahol szintén megállapították a közbeszerzési törvénybe ütköző 6 jogsértést, és bár a bírság mértékének és a szerződés semmisségének indokolása tekintetében új eljárásra kötelezték a Döntőbizottságot, ez az új eljárás sem hozott más eredményt.

Az Önkormányzat újra bírósági felülvizsgálatot kért, ám a döntés továbbra sem változott: a korábban már kiszabott 50 milliós bírságot – minden korábbi sajtóhíreszteléssel ellentétben – a Józsefvárosi Önkormányzatnak meg kellett fizetnie. Ráadásul a Fővárosi Törvényszék mostani ítéletében elvi éllel kimondta: a közétkeztetés kötelező önkormányzati feladatként nyilvánvalóan közérdekűnek minősül, azonban a közbeszerzési törvény szigorú szabályai szerint nem lehet erre hivatkozva jogszerűtlen szerződéseket fenntartani.