Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szakmai konzultációt szervezett

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében az egyházmegyék gazdasági vezetői tartanak konzultációt 2018. április 11-12-én Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban.

A konzultációt Dr. Ternyák Csaba egri érsek, a MKPK Gazdasági Bizottságának elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartja, hogy az egyházi feladatok ellátása a törvények által előírtaknak megfelelően történjen.  A megnyitót követően megvitatásra kerültek az egyházak által megvalósítandó közbeszerzések esetlegesen felmerülő kérdései, melynek keretében Rigó Csaba Balázs, a Hatóság elnöke ismertette a Hatóság feladatait, illetve a 2017-ben elért eredményeit. A közbeszerzési jogszabályi háttér ismertetéséről, valamint az egyháznak egy esetleges közbeszerzési eljárás kapcsán felmerülő kötelezettségeiről és lehetőségeiről dr. Kovács László főtitkár tartott előadást. A konzultáció további részében adóigazgatási, valamint adatvédelmi kérdések kerültek megvitatásra.

2018.04.11-12. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia