Közérdekű bejelentések nyilvántartása
A 1025/2024. (II. 14.) Korm. határozattal elfogadott, 2024-2025 közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia végrehajtására vonatkozó intézkedési terv 5.1. pont c) alpontjának megfelelően, a nyilvánosság biztosítása érdekében, a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzéteszi a közérdekű bejelentések kivizsgálásának lezárását követően, a bejelentő anonimitásának szükség szerinti biztosításával, a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos főbb információkat, az alábbi adattartalommal.
| Sorszám | Iktatószám | Bejelentés tárgya | A vizsgálat eredménye |
|---|---|---|---|
| 54 | KTF HEO-00167/2024 | A közérdekű bejelentés szerint a vitatott, különböző eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás visszaélésgyanúsan, versenykorlátozó módon lett kiírva, tekintettel arra, hogy annak első részében szereplő 24 tétel közül négy tétel vonatkozásában kizárólagos jogokra tekintettel csak egy adott gazdasági szereplő képes teljesíteni a hivatkozott négy tételt. Bejelentő álláspontja szerint azzal, hogy a hivatkozott négy tétel esetében csak egy gazdasági szereplő rendelkezik kizárólagos gyártói felhatalmazással sérül a verseny tisztasága és az ajánlattevők esélyegyenlősége a további 20 tétel vonatkozásában. Ennek a 20 tételnek semmilyen műszaki, szakmai köze nincs a hivatkozott négy tétel fejlesztéséhez, viszont ajánlatkérő azzal, hogy összevonja a meglevő speciális eszközeinek fejlesztését az új eszközök beszerzésével szavatolja a kizárólagos gyártói felhatalmazással rendelkező gazdasági szereplő győzelmét és kizárja a többi ajánlattevőt érvényes ajánlat benyújtásából. |
A Közbeszerzési Hatóság Elnöke nem kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását. A Bejelentő ügyfélképessége vonatkozásában, a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a bejelentő az egyik ajánlattevő ügyvezetőjeként vett részt az eljárásban. A bejelentő maga adta elő és csatolta, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás során – a jelenlegi bejelentés tárgyával megegyező tárgyban – előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be. Az előzetes vitarendezési kérelemre tekintettel megküldött elutasító válaszlevélben ajánlatkérő kifejtette álláspontját a tárgyi közérdekű bejelentésben foglaltakkal kapcsolatban. A fentiek alapján megállapítható, hogy a bejelentő a tárgyi közbeszerzési eljárásban ügyfélképességgel rendelkezik, valamint előzetes vitarendezési kérelemmel is élt. |
| 53 | KTF HEO-00125/2025 | A Bejelentés szerint az abban megnevezett ajánlattevő megsértette az alvállalkozó bejelentésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. | A vizsgálat alapján a Közbeszerzési Hatóság elnöke a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását kezdeményezte, mivel az érintett ajánlattevő a közérdekű bejelentéssel érintett közbeszerzési eljárás első része tekintetében az alvállalkozójának késedelmes bejelentésével, míg a közbeszerzési eljárás második része tekintetében a bejelentés elmulasztásával feltehetőleg megsértette a Kbt. 138. § (3) bekezdését. |
| 52 | SZEF-00079/2024 | A bejelentés az ajánlatkérő által, a közvilágítás korszerűsítése tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás tekintetében feltételezett jogsértést. | A Hatóság által lefolytatott vizsgálat eredményére tekintettel a Hatóság elnöke hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottság (továbbiakban: Döntőbizottság) előtt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 152. § (1) bekezdés a) pontja alapján, azt feltételezve, hogy a szerződésmódosítással összefüggésben ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő megsértette a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontját, illetve a Kbt. 141. (6) bekezdését, továbbá, hogy ajánlatkérő megsértette a Kbt. 142. § (1) bekezdését és a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet (továbbiakban: 44/2015. MvM rendelet) 36. § (2) bekezdés b) pontját. A Döntőbizottság határozatában megállapította, hogy az ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő megsértette a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontját, figyelemmel arra, hogy a Felek – állításukkal ellentétben – a szerződésmódosítást megelőzően, hónapokkal korábban tisztában voltak a szerződésmódosítás indokaként megjelölt körülménnyel, ezért nem lehetett azt megállapítani, hogy a felek gondos eljárás esetén ne számolhattak volna a szerződésmódosítás indokával. A Döntőbizottság megállapította továbbá, hogy az ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő megsértette a Kbt. 141. § (6) bekezdését, figyelemmel arra, hogy a szerződés időtartama - így a részteljesítési határidő is - a közbeszerzési szerződés lényeges, érdemi feltétele, így annak kiterjesztése lényeges módosításnak minősül. A Döntőbizottság megállapította továbbá, hogy ajánlatkérő nem tett eleget a Kbt. 142. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzési és dokumentálási kötelezettségének, tekintettel arra, hogy nem kért további dokumentumokat nyertes ajánlattevőtől, ami alapján meggyőződhetett volna arról, hogy nyertes ajánlattevő által hivatkozott körülmények valóban előre nem láthatóak voltak, továbbá arról, hogy az akadályozó körülmények valóban fennállnak-e a meghosszabbított határidő ideje alatt, így valóban szükséges-e az eredeti határidő meghosszabbítása. A Döntőbizottság megállapította, hogy ajánlatkérő nem tett eleget a 44/2015. MvM rendelet 36. § (2) bekezdés b) pont szerinti azon kötelezettségének, mely szerint köteles gondoskodni arról, hogy a közzétételre kerülő adatok és dokumentumok megfeleljenek a valóságnak, tekintettel arra, hogy a szerződésmódosításról szóló tájékoztató hirdetményben helytelenül jelölte meg, hogy a szerződés mely pontja került módosításra, illetve helytelenül jelölte meg a módosított, új részteljesítési határidő időtartamát is. A jogsértés megállapítása mellett a Döntőbizottság bírság kiszabásáról is rendelkezett ajánlatkérővel és nyertes ajánlattevővel szemben. |
| 51 | SZEF-00011/2025 | Közérdekű bejelentés érkezett egy épületek bővítésére irányuló építési beruházással kapcsolatban. A bejelentésben foglaltak szerint a nyertes ajánlattevő által alvállalkozóként igénybevett gazdasági szereplő szerződést kötött a bejelentőkkel, mint alvállalkozóival. A bejelentés szerint a bejelentők nem minősültek alvállalkozónak és nem került semmilyen formában rögzítésre, hogy a tényleges munkát ők végezték. Továbbá a bejelentés szerint annak ellenére kerültek átadásra a munkálatok, hogy a tényleges munkavégzés még zajlott. | A Közbeszerzési Hatóság elnöke hivatalból szerződés-ellenőrzési eljárás megindítását rendelte el, amely jelenleg is folyamatban van. |
| 50 | KTF HEO-00114/2024 | A bejelentés szerint két ajánlatkérő közbeszerzési eljárása vonatkozásában a vitatott műszaki leírások szándékosan úgy voltak kiírva, hogy azokon csak egy személyhez, egy céghez köthető résztvevők tudtak érvényes ajánlatot beadni. A bejelentés szerint az egyik vitatott közbeszerzési eljárás kapcsán a piaci konzultációk során a piac többi szereplője által adott műszaki javaslatokat nem fogadták meg. | Az egyik ajánlatkérő kapcsán fennáll az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet megsértésének a gyanúja, miután a vitatott piaci konzultációk során nem került közzétételre összefoglaló. A másik, bejelentéssel érintett ajánlatkérő nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének. A leírtakra tekintettel a Közbeszerzési Hatóság elnöke részéről jogorvoslati eljárás kezdeményezésére került sor. |
| 49 | KTF HEO-00163/2024 | A közérdekű bejelentés szerint a megjelölt közbeszerzési eljárásban versenykorlátozó, diszkriminatív feltételeket támaszt ajánlatkérő a használt szoftverek forgalmazói felé azzal, hogy többlet igazolási kötelezettséget ír elő csupán azon oknál fogva, hogy azok nem új licencként (OEM) kerülnek először forgalomba. A közérdekű bejelentés szerint ez az elvárás ellentétes a vonatkozó jogszabályokkal, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatával, valamint a tagállamok versenyhatóságainak és nemzeti bíróságainak határozataival. A Közérdekű bejelentés szerint az előírás ellentétes Kbt. 2. § (2) bekezdése szerinti egyenlő bánásmódról, és a Kbt. 2. § (4) bekezdése szerinti a hatékony és felelős gazdálkodásról szóló alapelvekkel, továbbá a Kbt. 58. § (3) bekezdésével, amely szerint a műszaki leírásnak valamennyi gazdasági számára egyenlő hozzáférést kell lehetővé tennie. A közérdekű bejelentés szerint ajánlatkérő megsértette a Kbt. 80. § (1) bekezdés ba) pontját is. | Az érdemi vizsgálat során megállapítható volt, hogy ajánlatkérő a verseny és az esélyegyenlőség biztosítása mellett figyelemmel volt arra is, hogy olyan terméket szerezzen be, amely megfelel a műszaki és információbiztonsági követelményeknek. Ebben az esetben a Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltak tekinthetők irányadónak, miszerint csak addig szükséges biztosítani az eljárásban egyenlő hozzáférést az ajánlattevőknek, ameddig a további követelmények nem korlátozzák indokolatlanul a versenyt. Ajánlatkérő a vizsgálat során megfelelően indokolta a használt szoftver megajánlójára vonatkozó többletkötelezettséget. |
| 48 | SZEF-00155/2024 | A bejelentésben foglaltak szerint a Nyertes ajánlattevő az értékelési részszempont tekintetében megnevezett szakembert a teljesítésbe nem vonta be. | A bejelentésre tekintettel a Hatóság a Kbt. 187. § (3) bekezdése alapján tájékoztatáskéréssel fordult az Ajánlatkérő és a Nyertes ajánlattevő felé. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján feltételezhető, hogy a Nyertes ajánlattevő által az alkalmassági minimumkövetelmény igazolása érdekében bemutatott, valamint az értékelési részszempont tekintetében figyelembe vett szakemberek cseréjére a Kbt. 138. § (2) és (4) bekezdéseinek megsértésével került sor. Továbbá a beérkezett adatszolgáltatások alapján az Ajánlatkérő a Kbt. 142. § (1) bekezdése alapján ellenőrzési kötelezettségének valószínűsíthetően nem tett teljeskörűen eleget. Fentiekre tekintettel a Közbeszerzési Hatóság Elnöke a Kbt. 153. § (1) bekezdés c) pontjának második fordulata alapján kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását mind Ajánlatkérővel, mind Nyertes ajánlattevővel szemben. |
| 47 | KTF HEO-00149/2024 | A közérdekű bejelentés szerint a tárgyi közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő által lefolytatott közforgalmi autóbuszvonalak üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban ugyanannak a jogsértésnek a gyanúja merült fel a részvételi felhívásokban foglalt előírásokkal kapcsolatban, mint amit a Közbeszerzési Döntőbizottság egy korábbi határozatában állapított meg szintén az ajánlatkérő által lefolytatott közbeszerzési eljárásban. Bejelentő szerint az ajánlatkérő megsértette a Kbt. 28. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, a Kbt. 50. § (4) bekezdését és a Kbt. 87. § (1) bekezdés második mondatát. | A Hatóság vizsgálata eredményeként a Hatóság elnöke a Bejelentésben megjelölt közbeszerzési eljárások kapcsán kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását, mivel a rendelkezésére álló adatok alapján ajánlatkérő a fenti tárgyú eljárás során feltételezetten megsértette a Kbt. 28. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, a Kbt. 50. § (4) bekezdését és a Kbt. 87. § (1) bekezdés második mondatát. |
| 46 | KTF HEO-00146/2024 | A közérdekű bejelentés szerint a tárgyi beszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő nem a műszaki leírásban megadott paraméterek szerinti puzzle tatamit ajánlott meg az ajánlatában, így azt érvényteleníteni kellett volna, valamint a Beszerző nem megfelelően vizsgálta ki a beszerzési eljárásban tett panaszát. | Az érdemi vizsgálat során megállapítható volt, hogy a tárgyi beszerzési eljárásban Beszerző a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény a 74. §-ában 2024. január 1-jétől 2024. december 31-éig tartó időszakra megállapított nemzeti közbeszerzési értékhatárt, azaz a 15.000.000 Ft-ot el nem érő beszerzési eljárást folytatott le a saját utasítási rendjének megfelelően, így a Kbt. hatálya alá tartozás tárgyi beszerzés tekintetében nem állapítható meg, ezért a Kbt.-ben szabályozott ajánlat megfelelőségének és annak vizsgálatának illetve az iratbetekintéssel kapcsolatos előírások betartásának vizsgálata sem szükséges. A Közbeszerzési Hatóság Elnöke a fentiekre tekintettel nem kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását. |
| 45 | SZEF-00129/2024 | Közérdekű bejelentés érkezett egy hulladékgazdálkodási tevékenység vonatkozásában megkötött koncessziós szerződéssel összefüggésben. A bejelentő szerint a koncessziós szerződésben foglaltak nem maradéktalanul teljesültek a részvények és az üzleti részesedések, valamint az engedélyek megszerzése tekintetében. |
A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az adatszolgáltatások során benyújtott dokumentumok, valamint a Közbeszerzési Hatóság számára rendelkezésre álló információk alapján a részvények tulajdonjogának megszerzése a feleken kívülálló okból lehetetlenné vált, az üzletrész adásvétele és az engedélyek megszerzése pedig határidőben megtörtént. A Hatóság nem tárt fel olyan körülményt, mely alapján közbeszerzési jogsértés gyanúja merült fel. |
| 44 | KTF HEO-00010/2025 | A Bejelentésben megnevezett önkormányzat megsértette az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerinti közzétételi kötelezettségét. | A közérdekű bejelentésben megjelölt jogsértés kivizsgálása nem tartozik a Közbeszerzési Hatóság feladatkörébe, ezért a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény 2. § (2) bekezdése alapján a Közbeszerzési Hatóság áttette az ügy vizsgálatát az eljárásra jogosult Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz. |
| 43 | SZEF-00082/2024 | A bejelentés az ajánlatkérő által, a közvilágítás korszerűsítése tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás tekintetében feltételezett jogsértést. | A vizsgálat eredményére tekintettel a Hatóság elnöke hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottság (továbbiakban: Döntőbizottság) előtt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 152. § (1) bekezdés a) pontja alapján, azt feltételezve, hogy Ajánlatkérő tévesen, építési beruházásként határozta meg a beszerzés fő tárgyát, melyre tekintettel részéről jogszerűtlen került sor a közbeszerzési eljárás lefolytatására a Kbt. 115. §-a szerinti eljárási szabályok alkalmazásával. A Döntőbizottság határozatában megállapította, hogy az Ajánlatkérő megsértette a Kbt. 115. § (1) bekezdését, egyrészt a Kbt. 28. § (1) bekezdésére tekintettel, mert a közbeszerzés előkészítésekor olyan indikatív ajánlatokat szerzett be, amelyek műszaki tartalma nem volt előzetesen rögzítve, másrészt azért, mert a beszerzés során építési tevékenység nem valósult meg. A jogsértés megállapítása mellett a Döntőbizottság bírság kiszabásáról is rendelkezett ajánlatkérővel szemben. |
| 42 | SZEF-00215/2024 | A bejelentés szerint az ajánlatkérő megsértette az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek (a továbbiakban: Infotv.). a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó rendelkezéseit, tekintettel arra, hogy a bejelentő szerint akkor teljesített a közzététel, ha az ajánlatkérő elhelyez a saját web oldalán, illetve a közadatkeresőben egy úgynevezett rámutató linket az eljárás egyedi azonosítójáról (EKR azonosító). A bejelentés a közbeszerzési szerződések közzétételével kapcsolatos Info tv.-be ütköző jogsértések vonatkozásában hivatkozik a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 37. § (1) h) és i) pontjára, valamint a Kbt. 38. § (2) bekezdésére. |
A közbeszerzési szerződések közzététele tekintetében az Infotv. megsértésének kivizsgálására a Hatóságnak nincs hatásköre. A bejelentést a bejelentő megküldte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részére. A Kbt. 37. § (1) h) és i) pontja az eljárás eredményéről szóló tájékoztatónak és a tervpályázati eljárás eredményéről szóló tájékoztatónak a hirdetmény útján való közzétételéről rendelkezik, a tájékoztató hirdetmények közzétételére vonatkozó rendelkezést az Info tv. nem tartalmaz, továbbá Bejelentő sem azonosított be olyan eljárást, mely tekintetében az Ajánlatkérő megsértette volna a Kbt. 37. § (1) h) és i) pontjában foglalt rendelkezéseket. Az Info tv. szerinti közzététel vonatkozásában a Kbt. 38. § (4) bekezdése nem bír relevanciával arra tekintettel, hogy az az előzetes tájékoztató és az időszakos előzetes tájékoztató közzétételét szabályozza, nem pedig a közbeszerzési szerződések nyilvánosságra hozatalát, továbbá figyelemmel a Kbt. 38. § (1) bekezdésére, az előzetes tájékoztató és időszakos előzetes tájékoztató készítése pusztán lehetőség az ajánlatkérők számára. |
| 41 | KTF HEO-00124/2024 | A Bejelentésben megnevezett önkormányzat félmilliárd forintot nyert egy projekt megvalósítása érdekében, mely projekt vonatkozásában szerződést kötött egy tervező céggel, közbeszerzési eljárást azonban nem folytatott le. | A vizsgálat alapján a beszerzés kivételi körbe tartozik, így a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt - annak 111. § r) pontja alapján - nem kell alkalmazni. A közbeszerzési terv közzétételére vonatkozó, Kbt. 42. § (1) bekezdésének megsértése miatt azonban a Közbeszerzési Hatóság elnöke a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását kezdeményezte. |
| 40 | SZEF-00217/2024 | A bejelentésben foglaltak szerint egy építési beruházás kivitelezése tárgyában kötött közbeszerzési szerződésben foglalt teljesítési határidőig nem végzett a nyertes ajánlattevő a munkák elvégzésével, a teljesítési határidő hosszabbítására azonban szerződésmódosítás keretében valószínűsíthetően nem került sor. | A Hatóság a Bejelentésben foglaltakra tekintettel elrendelte a közbeszerzési szerződés teljesítésének és módosításának szerződés-ellenőrzési eljárás keretében történő ellenőrzését. |
| 39 | KTF HEO-00086/2024 | A közérdekű bejelentő szerint a bejelentésben megjelölt öt közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő nem felelt meg az eljárások ajánlatkérői által előírt, Kbt. 114. § (11) bekezdése szerinti feltételnek, mivel az egyes eljárások megindítását megelőző évre vonatkozó nettó árbevétele meghaladta a nettó 1 milliárd forint összeget. | A Hatóság vizsgálata eredményeként a Hatóság elnöke a bejelentésben megjelölt közbeszerzési eljárások kapcsán kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását, mivel a rendelkezésére álló adatok alapján az ajánlattevő magatartása feltehetően megvalósította a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontját. Továbbá figyelemmel a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 376. § (2) bekezdése szerinti jogszabályi kötelezettségre, a Hatóság a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 403. § (1) bekezdése szerinti számvitel rendjének megsértése bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett. |
| 38 | KTF HEO-00087/2024 | A megkeresésben foglaltak szerint a verseny tisztaságát és jogszerűségét sérti, hogy az ajánlattételhez egy piaci versenytárs, egy potenciális ajánlattevő hozzájárulása, engedélye volt szükséges, az eljárást megindító felhívás – a rendkívül rövid ajánlattételi határidőre is figyelemmel – azt sem garantálta, hogy a konzultáció lefolytatása és a szakvélemény beszerzése mellett is megfelelő hosszúságú idő az ajánlatok összeállítására és benyújtására rendelkezésre álljon. A megkeresés szerint különösen aggályos, hogy ezáltal az egyik piaci szereplő pontosan tudomást szerzett az eljárás során ajánlatot beadó versenytársai személyéről, illetve arról, hogy azok milyen műszaki tartalommal fognak ajánlatot adni, ezáltal jogellenes előnye keletkezik, mert a megajánlott műszaki tartalomra és az árra vonatkozóan következtetéseket vonhat le. A megkeresés szerint a műszaki leírás utal az egyenértékűség megengedésére, azonban az egyértékűség szempontjait nem rögzíti, holott az ajánlatkérő köteles lehetővé tenni, hogy a gazdasági szereplők képesek legyenek műszakilag megfelelő, fizikailag megvalósítható és gazdasági szempontból reális ajánlatot adni, és ez nyilvánvalóan nem lehetséges úgy, hogy az ajánlattevők nem ismerik az egyenértékűség szempontjait. A megkeresésben foglaltak szerint az Ajánlatkérő előzetes vitarendezésre kitérő, félremagyarázó válaszokat adott, és elmulasztotta közzé tenni az általa megkötött szerződést a CoRe-ban és az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben. | A vizsgálat alapján a Közbeszerzési Hatóság elnöke a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását kezdeményezte a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. (1) bekezdés b) pontjának, 50. § (4) bekezdésének, 58. § (3) bekezdésének, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 9. § (4) bekezdésének feltételezett megsértése miatt. |
| 37 | KTF HEO-00081/2024 | A közérdekű bejelentő a közbeszerzési eljárás kapcsán azzal fordult a Hatósághoz hogy az eljárást megindító felhívás III.1.5) pontjában Ajánlatkérő jelezte az érdeklődő gazdasági szereplők részére, hogy a szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott, azonban a nyertes ajánlattevő tárgy évi nettó árbevétele meghaladta a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerinti egy milliárd forintos árbevételi előírást. | A Hatóság vizsgálata eredményeként a Hatóság elnöke a Bejelentésben megjelölt közbeszerzési eljárás kapcsán kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) jogorvoslati eljárását, mivel ajánlatkérő a Kbt. 114. (11) bekezdésére figyelemmel feltételezhetően megsértette a Kbt. 69. § (1) bekezdését és a 71. § (1) bekezdését, tekintettel arra, hogy nem bizonyosodott meg arról teljeskörűen, hogy az ajánlattevők 2022. évi általános forgalmi adó nélkül számított árbevételi adatai megfelelnek-e a Kbt. 114. § (11) bekezdésében foglalt előírásoknak. A rendelkezésére álló adatok alapján a Hatóság elnöke a nyertes ajánlattevővel szemben is kezdeményezte a Döntőbizottság eljárását, mivel az a jóhiszeműség és tisztesség alapelvi követelményébe ütköző módon járt el ajánlata benyújtásakor, tekintettel arra, hogy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett rendelkeznie kellett a szükséges információkkal, arra vonatkozóan, hogy nem felel meg a Kbt. 114. (11) bekezdése szerinti feltételeknek. |
| 36 | KTF HEO-00080/2024 | A közérdekű bejelentő a közbeszerzési eljárás kapcsán azzal fordult a Hatósághoz, hogy felmerülhet a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok megsértése, mivel a tárgyi eljárásban a nyertes ajánlattevő ajánlati ára elhanyagolható mértékben (0,13%-kal) tért el a közbeszerzés becsült értékétől úgy, hogy a becsült érték összege nem volt előre megismerhető. Bejelentő kérte annak vizsgálatát is, hogy ajánlatkérő hogyan tett eleget a szerződések kapcsán a közzétételi kötelezettségének. A közérdekű bejelentő később kiegészítette bejelentését, és felhívta arra a Hatóság figyelmét, hogy a Kbt. 115. §-a alapján lefolytatott fenti eljárásban ajánlatkérő öt gazdasági szereplőt hívott fel ajánlattételre. Ezek egyike a tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartó rendszerében (KIVREG) nem rendelkezett aktív státusszal. | A Hatóság vizsgálata eredményeként a Hatóság elnöke a Bejelentésben megjelölt közbeszerzési eljárás kapcsán kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását, mivel a rendelkezésére álló adatok alapján Ajánlatkérő a fenti tárgyú eljárás során a Kbt. 69. § (1) bekezdésére és a 2. § (1) bekezdésére tekintettel feltételezetten megsértette a Kbt. 36. § (2) bekezdését, mivel nem tette meg a szükséges intézkedéseket a tekintetben, hogy feltárja a verseny tisztaságának feltételezhető sérelmét eredményező helyzetet. A rendelkezésre álló adatok alapján ajánlatkérő feltételezetten megsértette továbbá a Kbt. 43. § (1) bekezdés b) pontját, tekintettel arra, hogy elmulasztotta feltölteni az általa megkötött szerződést a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban és közzétenni azt az EKR-ben. A bejelentés-kiegészítés alapján indított vizsgálat eredményeként a Kbt. 115. § (2) bekezdése kapcsán is kezdeményezte a Közbeszerzési Hatóság a jogsértés megállapítását, mivel az egyik gazdasági szereplőt ajánlatkérő úgy hívta fel ajánlattételre, hogy az nem volt képes üzletszerű gazdasági tevékenységként építőipari kivitelezési tevékenység folytatására, és a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő vállalkozási szerződés teljesítésére. |
| 35 | KTF HEO-00079/2024 | Bejelentő a bejelentésében előadta, hogy a közbeszerzési eljárást megindító felhívás III.1.5) pontjában ajánlatkérő jelezte az érdeklődő gazdasági szereplők részére, hogy a szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott. Ugyanakkor bejelentő kiemelte, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás során ajánlatot tevő két gazdasági szereplő tárgy évi nettó árbevétele meghaladta a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerinti egy milliárd forintos árbevételi előírást. Bejelentő kérte annak vizsgálatát, hogy Ajánlatkérő hogyan ellenőrizte az ajánlattevők fenntartott szerződés Kbt. szerinti követelményének való megfelelését. Továbbá bejelentő kérte, annak vizsgálatát, hogy – amennyiben nyilatkozattételre került sor – az érintett ajánlattevők a valóságnak megfelelő adatot szolgáltattak-e az előző évi nettó árbevételükre vonatkozóan. Bejelentő kérte annak vizsgálatát is, hogy Ajánlatkérő hogyan tett eleget a szerződések kapcsán a közzétételi kötelezettségének. | A rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy a vizsgált közbeszerzési eljárás során ajánlatkérő nem alkalmazott olyan előírásokat, amelyek alapján a bejelentés szerinti vizsgálatokat el kellett volna végeznie. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során nem szerzett tudomást a bejelentésben hivatkozott hamis adatszolgáltatásról, így nem is tudta annak jogkövetkezményeit alkalmazni. Az ajánlattevők ajánlataikban megtették az űrlap szerinti nyilatkozataikat. Tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő számára a Kbt. nem írja elő további igazolási módok alkalmazását, az ajánlatkérő csak a nyilatkozatok megtételét vizsgálta, további eljárási cselekmény nem tett. Jogszabályi kötelezés hiányában az ajánlatkérő nem vonható felelősségre a tekintetben, hogy az érintett ajánlattevők feltehetően hamis adatot szolgáltattak. A Hatóság álláspontja szerint az érintett két ajánlattevő feltételezetten jogsértést követett el, mert – a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak szerint – felmerül a gyanúja, hogy hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tettek, amikor a valósággal ellentétes módon úgy nyilatkoztak, hogy megfelelnek a Kbt. 114. § (11) bekezdésében foglalt feltételeknek. A két érintett gazdasági szereplő a Hatóság álláspontja szerint – tekintettel a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában szereplő hamis adat definícióra – megsértette elsődlegesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontját, illetve másodlagosan a Kbt. 2. § (3) bekezdését. Továbbá a Hatóság álláspontja szerint ajánlatkérő megsértette a Kbt. 43. § (1) bekezdés b) pontját, tekintettel arra, hogy nem gondoskodott a megkötött szerződésnek az EKR-ben való közzétételéről. |